• CNC

    megmunkáló központ

  • CNC

    eszterga

  • Palást

    és furatköszörű

  • Sík

    köszörűgép

Rólunk

A tevékenységünk jellege, munkaszervezés vonatkozásában, egyedi termék, szerkezet előállítása. Ezért a gépeink, berendezéseink univerzálisak, minden igényt kielégítenek.

Kezdetek

Az első telephely Pécsett az alapítók lakhelyén volt. A termelés egy kis műhelyben folyt. Induláskor egy fő állandó létszám mellett alkalmi munkavállalók dolgoztak. Első megrendeléseink egyszerűbb anyagmegmunkálások voltak. Az új termékek előállítása mellett javításra is vállalkoztunk, vállalkozunk. Minden munkát elvállaltunk, így a kezdeti kis műhelyt kinőttük, és 2007-ben Pécs-Hirden megvásároltuk első ipari tevékenység végzésére alkalmas körülbelül 250 m2-es csarnokunkat. Itt már nagyobb létszámban komolyabb termelést tudunk végezni, több megrendelőt tudunk kiszolgálni. Folyamtos fejlődésünknek, és jelenlegi fejlesztéseinknek köszönhetően az üzemcsarnok mérete meghaladja az 1 000 m2-t.

Fejlődés és gazdálkodás

Fémipari területen manapság már hiányszakmának számító gépi forgácsolókat alkalmazunk, akik hagyományos gépeken kis szériaszámú egyedi alkatrészeket gyártanak. Ebben az ágazatban, oly mértékben elterjedtek a CNC vezérléssel rendelkező gépek hogy a hagyományos gépek területén hiány jelentkezett, és túlkereslet van rá. Ezt kihasználva a jelenlegi fejlesztéseink során is beszerzésre kerül több hagyományos eszköz is, tovább növelve ezen területen is kapacitásunkat. Természetesen rendelkezünk CNC gépekkel is és ezen a területen is folyamatosan fejlesztjük gépparkunkat. A rendeléseink alapján 1 hónapra előre pontosan látjuk megrendeléseinket, és előre tudunk gazdálkodni az erőforrásainkkal.

Megrendelőink

Vevőink között alapvetően olyan gyártók vannak akik egyedi gépeket, termékeket gyártanak az ügyfeleik részére, és az ehhez szükséges alkatrészeket mi gyártjuk (pl. nyomdaipari gyártók, hajógyárak, mérleggyártók, élelmiszeripari gyártók, autóipar, egészségügyi gépgyártók). Az ügyfeleink között megtalálható a BAT dohánygyár is ahová a napi gyártáshoz szükséges gépek kopó/fogyó alkatrészeit gyártjuk.Egészségügyi gépekhez alkatrészeket, részegységeket gyártunk a Siemens és a GE gyáraknak Továbbá szállítottunk gyártó robotsorhoz egységeket az Audi és a VW gyáraknak.

A tevékenységünk jellege

A tevékenységünk jellege, munkaszervezés vonatkozásában, egyedi termék, gép és gépegység gyártása, összeállítása. Ezért a gépeink, berendezéseink univerzálisak, minden igényt kielégítenek.

Gépeink

Gépparkunk több mint 25db gépből áll, melyek között megtalálhatóak a hagyományos esztergák, marógépek, fogazó és köszörűgépektől kezdve a CNC esztergán keresztűl a CNC megmunkálóközpont is.

CNC megmunkáló központ

A gépek 24 férőhelyes szerszámtárral rendelkeznek, és automata szerszámbeméréssel vannak felszerelve. A 24-es szerszámtár lehetővé teszi a bonyolult alkatrészek megmunkálását is igen rövid időn belül. A gépek teljesen új beszerzések, kopásmentes, nagy pontosságú megmunkálásra alkalmasak.

Munkaasztal mérete: 1370 x 405 mm, Mozgás-tartomány: 1015 x 510 x 610 mm

CNC eszterga

Legnagyobb megmunkálási méretek: D300 x 750

Megmunkálási pontosság: 0,01 mm

Palást és furatköszörű

A legnagyobb köszörülhető átmérő: 250 mm

A legnagyobb köszörülhető hossz: 700 mm

Megmunkálási pontosság: 0,003 mm

Síkköszörűgép

A legnagyobb köszörülhető hossz: 1000 mm

A legnagyobb köszörülhető szélesség: 350 mm

A legnagyobb köszörülhető magasság: 300 mm

Megmunkálási pontosság: 0,005 mm

Homlokkerék fogazógép

A munkadarab legnagyobb átmérője: 710 mm

A legnagyobb fogazható modul: 8 modul

Menetkészítő

Az alkatrészekben található menetek készítéséhez egyedi nagynyomású levegővel üzemelő menetkészítő gépünk van, mellyel M12-es méretig gyorsan, pontosan tudunk menetet készíteni.

Hagyományos Eszterga

Fémekből, elsősorban acélból forgástest alakú vagy síklapokkal határolt alaktrészeket készít.

Hagyományos Marógép

Fő előnyük a pontosság, megbízhatóság és a magas teljesítmény.

Vésőgép

Maga a vésés a munkadarab belső üregeiben levő hornyok és egyéb alakzatok megmunkálására való.

Tekintse meg munkáinkat

Galéria

Munkáink

×

img

csapágyház

img

Létrapánt

Csapatunk

img

Ifj. Wágner György

CEO

Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit...

img

Fülöp György

Webfejlesztő, Webdesign

Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit...

img

Bartalovics Milán

Rendszermérnök, Webdesign

Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit...

img

Ita Roland

img

Kingl Nándor

img

Dobozy Péter

img

Bálint Mária

TérképBezárás

Kapcsolat

Telefonszám

Ifj. Wágner György
+36 30 530 9669

Email

steel@gyapinet.hu

Cím

7693 Pécs-Hird
Szövőgyár utca 20.